I'm Back!

Ahogy már írtam, erősödöm folyamatosan és szombaton már odáig jutottam, hogy tudtam szervezni és végigjátszani egy házi pókert a srácokkal. Jól sikerült! Kicsit elfáradtam de megérte, mert élveztem a játékot meg a társaságot. Vasárnap már addig merészkedtem, hogy Stillel az előre egyeztetett biliárdot is megtudtuk ejteni!

Elmentünk biliárdozni. Úgy 7-8 éve járhatunk Tatabányára, a Sárberki lakótelepre, hetente egyszer. Régebben többször is mentünk. 

Szóval már mondhatom, hogy a törzshelyünk, ez a klub. Most is úgy kezdődik a játék, mint annyi éven keresztül mindig: a golyók kiesnek a kezemből, azt se tudom, hogy kell felrakni őket, pedig csak pár hét telt el. Ez ilyen. Átlesek a mellettünk lévő asztalra is, hátha ismerősökbe ütközünk. Zoli játszik rajta, egy sráccal, akit én csak látásból ismerek. Csak a nevét tudom meg azt, hogy fantasztikusan jól játszik. Zoli is a legügyesebbek közül való, régen gyakran kerültünk össze versenyeken, úgyhogy tapasztalatból tudom mindezeket. Intünk nekik, majd több jókora 'helló' hangzik el.
Megpróbálom magam rendbe szedni. Ég bennem a játékszenvedély az alkaromban már érzem a lökés erejét, ahogy lehajolok a tekintetem elborul a külvilág teljesen megszűnik, mint egy cápa mielőtt támad, mint Tom Cruise abban a biliárdos filmben... ekkor, egy hatalmas gikszer miatt, majdnem kiesik a dákó a kezemből. Ügyes! - gondolom és inkább ráveszem magam, hogy csak úgy lökögetek, már ha sikerül eltalálnom a fehér golyót. Mégse égjek már azok előtt, akik még láttak valamikor régen jól is játszani.

Pár perc múlva Zoliék pakolnak, de még odalépnek egy kézfogás erejéig. Hiszem én, de aztán Zoli elkezdi mondani, hogy tudnék-e feljárni ide játszani? Semmi gond eddig is feljártam. Akkor jó - folytatja - mert, lenne rá lehetőség, hogy hétköznaponként 2-6-ig gyakoroljak, természetesen ingyen. A csapatukban is lenne még egy üres hely számomra. Mindenre számítottam csak erre nem. Annyi éven át bíztam benne, hogy egyszer eljön ez a pillanat és valaki megkér, hogy játsszak náluk. Próbáltam mindig jó formában lenni, hátha felfigyelnek rám. Aztán sokáig nem ment, de mindig volt, aki látott fantáziát a játékomban és biztattak olyanok is, akik eredményes játékosok és akikre felnéztem. És most ez... nem nagy dolog, de madarat lehetne velem fogatni.
Hirtelen eszembe jut a betegség, amiről Ők mit sem tudnak. Azt hiszik brahiból vagyok kopasz, merthogy voltam én már copfos és szakállas is, amikor megismertek. Tehát még azt sem tudom, hogy igent mondhatok-e? Ki tudja mikorra leszek olyan állapotban, hogy végig tudjak játszani egy versenyt. Szükségem lenne a játék örömére, arra amit egy tökéletesen kiszámított és kivitelezett frém tud csak adni!

Abban maradunk, hogy majd hívom őket, ha döntöttem. Mégiscsak jó kis Valentin nap ez! Kisétálnak, én visszaállok az asztalhoz és vagy háromszor lepucolom hiba nélkül. Már nem látták, hát ez fájdalmas...

Hétfőn azon gondolkozom, hogy tényleg komolyan kell venni a betegséget és még nem tudhatom, hogy eltűnik-e egyáltalán. Aztán kedden ülök a gép előtt a gurulós széken himbálom magam, mint aki nagyon agyal. Bámulom a kezemben a telefont: Képes leszek vajon játszani? - Valamiért, megint Tom Cruise ugrik be...

Tom Cruise? - Úr Isten, de hisz' az egy tehetségtelen harmadosztályú ripacs, egy idegesítő, béna kezű vakegér! - tör ki belőlem.

Paul Newman a kemény! Abban a pillanatban már tárcsázok is, a többit meg már sejtitek...

Color of money